Aly vallomása - Harmadik fejezet
Aly testileg és lelkileg is kimerülten érkezett Londonba, barátnői mégsem hagyták pihenni. Most kivételesen nem üzleti útra jött, hanem barátnőit látogatta meg. Pont jól jött neki ez a kis kirándulás, hiszen így kapott egy kis időt, hogy átgondolhassa a történteket. Aly korábban öt évet élt Londonban, így olyan érzése volt, mintha hazajött volna. Sok szép emléket idézett fel az utazása során. Egyik nap úgy döntött elsétál a Regents Parkba és felmegy a Primrose Hill tetejére, ahova korábban sokszor futott fel. Számtalan emlék ugrott be neki odafelé vezető útján. Eszébe jutott Mike, akivel oly sokszor futottak fel ide és mindig jókat beszélgettek közben. Majd bevillant neki Tyler, egy kanadai srác, akivel egy évet éltek együtt Coloradoban. Nagyon szerették egymást és sokat tanultak egymástól. Aly egy évvel később Londonba költözött és fájó búcsút vettek egymástól. Tyler nagyon szerette Alyt, és azt érezte, hogy nem tudna nélküle élni. Így felmondott a jól fizető munka...