Aly vallomása - Harmadik fejezet
Aly testileg és lelkileg is kimerülten érkezett Londonba, barátnői mégsem hagyták pihenni. Most kivételesen nem üzleti útra jött, hanem barátnőit látogatta meg. Pont jól jött neki ez a kis kirándulás, hiszen így kapott egy kis időt, hogy átgondolhassa a történteket.
Aly korábban öt évet élt Londonban, így olyan érzése volt, mintha hazajött volna. Sok szép emléket idézett fel az utazása során. Egyik nap úgy döntött elsétál a Regents Parkba és felmegy a Primrose Hill tetejére, ahova korábban sokszor futott fel. Számtalan emlék ugrott be neki odafelé vezető útján. Eszébe jutott Mike, akivel oly sokszor futottak fel ide és mindig jókat beszélgettek közben.
Majd bevillant neki Tyler, egy kanadai srác, akivel egy évet éltek együtt Coloradoban. Nagyon szerették egymást és sokat tanultak egymástól. Aly egy évvel később Londonba költözött és fájó búcsút vettek egymástól. Tyler nagyon szerette Alyt, és azt érezte, hogy nem tudna nélküle élni. Így felmondott a jól fizető munkahelyén, mindenét eladta, összepakolta életét egy hátizsákba, átrepülte az óceánt és Aly után jött Londonba, hogy ne veszítse el álmai nőjét. Alyt lenyűgözte Tyler döntése és erőfeszítései, tényleg szerette volna, hogy összejöjjön boldog közös életük, de nem sokkal később, hogy Tyler megérkezett Londonba, Aly mégis szakított vele, mert úgy érezte, nem ő az igazi számára.
Alyért sok férfi rajongott. Volt olyan kapcsolata, ahol mindent megtett érte párja, Alynek mégsem volt elég. És volt olyan kapcsolata is, ahol nagyon rosszul bánt vele párja, Aly mégis a végsőkig kitartott mellette. Aly számára minden romantikus kapcsolódás egy misztikum volt. Olyan különleges és fenséges volt számára a szerelem, hogy minél többet akarta megtapasztalni ezt az eufórikus érzést. Számos romantikus kalandja volt és rengeteget tanult belőlük. Mosolyogva gondolt vissza ezekre a férfiakra, kalandokra és büszkeséggel töltötte el, hogy mindig tudott a szívére hallgatni.
Aly szeretett egyedül lenni, de sosem volt magányos. A domboldalon üldögélve fogta noteszét és tollát és úgy döntött kiírja magából ami a szívét nyomta. Mindig sokat segített neki, ha levélben vagy naplóban leírta érzéseit, megélte a haragját, megbocsátott magának és másoknak, átértékelte a történteket és levonta a tanulságokat. Elkezdett hát írni. Olyan gyorsan áradtak belőle a szavak, hogy alig győzte leírni őket, miközben patakokban folytak a könnyei. Gyógyító folyamat volt ez számára. A levél végére rájött, hogy minden apró pici döntés, jó és rossz, minden tapasztalat kellett ahhoz, hogy eljuttassa oda ahol éppen most volt. Minden ember akivel találkozott, minden idézet amit elolvasott mozdított rajta valamennyit. Megértette, hogy nem tudta volna elkerülni, hogy ezen az úton végigmenjen. Egyszerűen végig kellett mennie az úton és mindent meg kellett tapasztalnia. Utólag könnyebben összekötötte a pontokat, és rájött, hogy minden egyes döntésnek és lépésnek volt jelentősége az életében. Felszabadító érzés volt neki, és úgy érezte helyére kerültek a dolgok benne. A legfontosabb az volt, hogy őszintén meg tudott bocsátani magának. Elfogadta a történteket. Tudta, hogy akkor, abban a pillanatban úgy cselekedett, ahogy akkor ott a legjobb tudása szerint tudott. Nyugodtan gondolt vissza az emlékekre és úgy döntött nem agyal tovább azon, hogy mi lesz a jövőben. Eszébe jutott Tolle mondata: “A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy szükségtelen.” Úgy döntött teljesen szükségtelen tovább rágódnia és szenvednie. Magának teremtette minden problémáját és itt volt az ideje hátrahagyni azokat, és csak a jelen pillanatra koncentrálni. "A múlt addig tart, amíg el nem engedi.” - Mondta magának hangosan. Kitépte naplójából az irományát és összegyűrte. Kért egy öngyújtót a közelében ülő fiatal srácoktól és meggyújtotta a levelet. Intenzív vörös lángok lobbantak fel és különleges nyugodtsággal nézte végig, ahogy elégett a levele… A Primrose Hill tetején elmerengett a gyönyörű naplementében, és megtapasztalta, hogy milyen szép és meghitt is lehet az elengedés.
Megkérdezte magától, hogy: Mit tenne most a szeretet? Mit tenne most az az énje akivé válni szeretne? És az a válasz jutott eszébe először, hogy elmenne táncolni egyet.
Visszament a szállodába és összeszedte barátnőit. Megnyitotta egy pohár bort, kicsípték magukat, és már úton is voltak a The Cuban nevű helyre.
-Aly, emlékszem a huszonegyedik születésnapodra Vegasban? -Szólalt meg Ana a taxiban.
-Jaj, Ana, ne viccelj! Hogy lehetne azt elfelejteni? -Nevetett fel hangosan Aly.
-Na csajok meséljetek, mi volt?! -Kíváncsiskodott Sarah.
-Ó, hát ezt szinte alig tudjuk elmesélni. Mi sem értjük, hogy történt, de egyik dologból jött a másik és életünk egyik legfelejthetetlenebb estéje lett belőle. -Mesélte Ana.
-Az biztos! -Nevetett fel Aly.
-Emlékszel a limuzin sofőrünkre? Hogy is hívták? Nagyon jóképű pasi volt. -Gondolkodott el Ana.
-Na a nevére nem emlékszem, bocsi. De arra igen, hogy minden úgy kezdődött, hogy november 8-a volt, így még nem voltam hivatalosan huszonegy éves. Csak másnap töltöttem volna be a huszonegyedik születésnapomat és tudtam, hogy Amerikában ezt nagyon szigorúan veszik. Ott sétálgattunk The Stripen és vettük egy üveg Bacardit. Én nem akartam aznap este börtönbe kerülni, így biztonság kedvéért odamentem egy rendőrhöz az utcán, majd azt mondtam neki: “Bocsánat biztos úr, csak egy kérdésem lenne. Csak holnap leszek huszonegy éves. Szabad már ma alkoholt innom?” Majd a rendőr levette a napszemüvegét, mélyen a szemembe nézett és azt válaszolta: “Kedvesem, Las Vegasban vagy. Azt csinálsz, amit csak akarsz.” Jó, nem így monda, hanem pontosabban így: “You’re in Vegas, Hun, you can do whatever the fuck you want.”
-Jaj tééééényleg! -Visított fel Ana.
-Na ne szórakozzatok csajok, ez durva! -Kiabált fel Sarah.
-Mondom, hogy így volt. Utána meg a Marines tengerészgyalogsággal buliztunk és egész este próbáltam meggyőzni őket, hogy hagyják abba az iraki háborút - sikertelenül. -Nevetett Aly.
-Aly, tényleg! Még fotónk is van velük. Hol van az a kép? Keresd meg, légyszíves! -Válaszolta Ana.
-Mindjárt mutatom. Meg emlékszel, amikor Black Jacken nyertünk száz-száz dollárt. Istenem, hogy örültünk magunknak. Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan is került a szállodai szobánkba egy katona, de ezt nézzétek, találtam egy fotót amin a Marines szettben vagyok. Nagyon jól állt rajtam. -Nevetett fel hangosan Aly.
-Jézusom, csajok, ez őrület! -Sikítva nevettek a lányok.
-És arra emlékszel, hogy a limuzin sofőrünk kinyittatott egy japán éttermet hajnali négykor, mert mondtuk neki, hogy éhesek vagyunk? Behívatott egy szakácsot és hajnali négykor ott csinálta nekünk a sushikat, mi meg azt sem tudtuk már hol vagyunk. Hatkor meg indult a buszunk a Grand Canyonhoz. Hú, de élvezetes volt ott zötykölődni másnaposan egész nap. - Csapta rá Ana.
-Tényleg, jézusom! Juj, tudod mi jutott még eszembe? Mi jártunk aznap este a Stratosphere hotel tetején is, felültünk arra a hullámvasútra is, ami 100 méter magasan kilógat a semmibe. Emlékszel? Hogy kerültünk mi oda, Ana? Úristen, nem voltunk normálisak.
-Most sem vagyunk azok. -Nevetett Ana.
-Ezt figyeld, még a Magam Tussaud múzeumai is jártunk. Erre nem is emlékeztem már. Meg a Wynn-ben is. Micsoda fotók, jézusom, ezekre nem is emlékeztem!
-Te, Aly, milyen képek ezek és miért őrizgeted őket? Töröld már le őket a Facebookról! Minek vannak fent ezek?
-Dehogy törlöm! Ezek is mi voltunk, Ana, vállaljuk! -Vigyorgott Aly.
-És mindezt egy éjszaka alatt csináltátok? -Kérdezte Sarah meglepetten.
-Igeeeen! -Vágták rá a lányok nevetve.
-Remélem a ma esténk nem lesz ilyen őrült azért! -Mosolygott Sarah.
-Nyugi, amíg velünk vagy, minden rendben lesz. Mindent kontrol alatt tartunk. -Kacsintva nevetett nagyot Aly.
-Megjöttünk hölgyeim! Hasonlóan jó szórakozást kívánok Önöknek, mint amit most meséltek! Tudjátok, ami itt történik Camdenben, az itt is marad. -Szólalt meg a taxis mosolyogva.
A lányok felnevettek, fizettek és kiszálltak a taxiból. Ahogy Aly meglátta a Camden Town feliratot az utcatáblán, azt hitte káprázik a szeme. Villámként csapott belé a Maine-i Camden emléke. Ó, mennyire más volt ez a londoni Camden a mainei Camdentől. A világ két ellenpólusát jelképezték. A londoni Camden sötét, piszkos, őrült tébolyda volt a Maine-i fényes, tiszta, békés, Camdenhez képest. De mindkettőnek volt helye a világban, mindkét pólus teljesen rendben volt. Arra emlékeztette Alyt, hogy fogadja el ő is lelke sötét részeit. Ebben a földi dimenzióban a kettőség elve érvényesült: nappal-éjszaka, fény-sötétség, férfi-nő, a rossz és a jó, a Yin és a Yang, a magasság és mélység. Az egyik nem létezhetett a másik nélkül és így volt teljesen harmóniában minden. Ez a felismerése teljesen megnyugtatta őt.
Alynek volt egy olyan különleges képessége, hogy mindig minden helyzetben meg tudta nyugtatni magát. Tudta, hogy a gondolkodásmódja a legnagyobb fegyvere és minden csak nézőpont kérdése. Nézőpontját pedig bármikor meg tudta változtatni és gyakran meg is tette. Úgy döntött, aznap este hagyja, hogy mindkét Camden megnyilvánuljon magában. Nem küzd tovább azért, hogy mindig jó kis lány legyen. Magától is elzárta sötét oldalát és ideje volt szembenézni vele. “Hát jöjjön, nem küzdök ellene tovább.” -Nyugtatta magát. Mindig mindent megtervezett és kontroll alatt tartott, de most úgy döntött, hogy végre egyszer spontán lesz és hagyja magát vezetni.
The Cuban bár tele volt szebbnél szebb dél-amerikai férfiakkal, akik magabiztosan táncoltatták a lányokat. A csajok egész este kifulladásig salsáztak. Amikor már nem bírták tovább, Aly odament a bárhoz egy italt kérni. A tömegben egy férfi keveredett mellé, aki azonnal megszólította őt.
-Szia Aly! -Mondta mosolyogva a férfi.
Aly odanézett és nem hitt a szemének. Carlos volt az.
“Jajj, csak ezt ne!” -Gondolta Aly.
-Szia Carlos! Hát Te?
-Aly, ismersz. Egy jó bulit semmi pénzért sem hagynék ki. Innál valamit? -Kérdezte a férfi.
-Köszönöm, most kaptam meg az italom és rohanok, mert ez a kedvenc számom!
Egy bachata dallama szólalt meg, és Alynek tényleg ez volt a kedvence. Kapóra jött neki, mert semmiképp sem akart újra belebonyolódni Carlosba. Visszarohant a lányokhoz és már el is kapta valaki, hogy táncra perdítse. Nem is nézte kivel táncol, egész este kézről kézre járt a táncparketten. Imádott táncolni. Mindenféle zenét szeretett, de a latin zenék mindig egy szokatlan szentimentális energiát hívtak elő benne. Amint latin zenét hallott, egyből azt érezte, hogy a csípője önálló életre kelt, egyszerűen nem tudta visszafogni magát és azonnal táncra perdült. Aznap éjjel is felszabadultan táncolt, csak magára figyelt és teljesen átadta magát a zenének, amikor egyszer csak ott jelent mellette Carlos, aki kérdezés nélkül átvette Alyt a barátjától.
Carlos szívdöglesztően jó pasi volt. Sötét haja, zöld szemei, kreol bőre, félig kigombolt ingje annyira brazilossá tette, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Aly elgyengült attól, ahogy Carlos megérintette a derekát. Sok férfivel táncolt már, de csak egy brazil tudta őt így, ilyen erősen és feszesen tartani. Egy férfi, aki tudott bánni a nőkkel, aki magabiztosan tudta vezetni a nőt. Aly imádta, hogy végre nem kellett gondolkodnia, figyelnie. Teljesen rábízhatta magát a férfire és ellazulva követte őt.
Egész életében mindig mindent egyedül kellett megoldani és vágyott már arra, hogy néha ne neki kelljen gondolkodnia, terveznie és szerveznie. Ezért is szeretetett táncolni, mert olyankor elengedhette a kontrollt és átadhatta másnak az irányítást. Úgy döntött, hogy aznap este teljes mértékben átadja. Lazítani jött, hát akkor lazítani is fog.
Carlos egész este Alyvel akart táncolni. Aly alig bírta tartani a lépést vele, teljesen leizzadt, patakokban folyt róla a víz. Volt valami különlegesen vonzó abban, ahogy átadta magát a pillanatnak és a fények megcsillantak a nedves testén. Carlos ingjével itatta fel Aly arcán a gyöngyöző verejtéket és egyiküket sem zavarta, hogy izzadt testük egymásba fonódott. Aly hiába készült tánccipővel, lába nem bírta már tovább.
-Kimegyek egy kicsit, muszáj pihennem és levegőznöm! -Súgta Carlos fülébe.
-Kikísérlek!
Carlos megfogta Aly kezét és kivezette a tömegből a teraszra. Aly a Temze folyó korlátjának támaszkodva Carlos felé fordult és megszólalt:
-Hogy vagy mostanában? Még mindig olyan sokat dolgozol?
-Persze, hiszen ismersz. Imádom amit csinálok.
-Az a baj, hogy nem csak a munkádat imádod, hanem a nőket is… -Vágta rá Aly sértődötten.
-Tudod, hogy mindig is Téged szerettelek a legjobban.
Carlos tényleg álom pasi volt. Nemzetközi rendezvényeket szervezett, bejárta a világot. Hat nyelven beszélt folyékonyan. Végtelenül pozitív, kedves és udvarias volt, könnyen ismerkedett és rajongtak érte a nők. Ha nem dolgozott, akkor vagy az edzőteremben volt, vagy valamelyik latin klubban táncolt. És ami Aly gyenge pontja volt: még jól is kosarazott. Amíg Aly Londonban élt, sokszor kosaraztak, edzettek, táncoltak együtt.
Szenvedélyes románcuk nem tartott sokáig, Carlos mégis teljesen összetört amikor Aly szakított vele. Oly sokat küzdött érte, mégis azt érezte, hogy soha nem volt elég jó Alynek.
Carlos élvezte a nők figyelmét és gyakran engedett is a kísértésnek. Kicsapongó életet élt, megbízhatatlan volt. Aly nagyon szerette volna, hogy boldogok legyenek, de nem tudta elviselni Carlos könnyelmű hozzáállását. Carlos sokszor megbántotta őt, gyakran nem tartotta be az ígéreteit. Aly sokat aggódott a férfiért, sose tudta merre járt. És nyilván nem akart más nőkkel sem versenyezni.
Az elején még annyira meg akarta őt változtatni, de aztán rájött, hogy ez képtelenség. Aly belátta, hogy ő nem fogja tudni megváltoztatni. Carlos elég zűrös hátizsákkal érkezett meg Aly életébe. Persze mindkettőjüknek volt mit feldolgoznia és elengednie múltjukból. Aly tudta, hogy képesek lesznek támogatni egymást az úton, de végtére is mindenki önmaga felelős azért, hogy a saját hátizsákjából kipakoljon és rendet tegyen benne. Nem akarta és nem is lett volna képes arra, hogy Carlos hátizsákját tisztogassa helyette vagy átvegye tőle és cipelje azt. Elég volt neki a sajátja. Tudta, hogy senkit sem lehet megmenteni a saját sorsa és tapasztalásai elől. Senkit sem lehet megmenteni saját magától. Ha kierőszakolná abból, amit éppen tapasztalnia kell, akkor előbb-utóbb úgyis teremtett volna magának egy ugyanolyan helyzetet, hogy megtapasztalhassa azt. Sok önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy végignézze, ahogy a szerette sokszor a saját vesztébe rohant, de a végére belejött és megtanulta kezelni a helyzetet.
Szenvedéllyel szerették egymást. Carlos soha nem hagyta volna el Alyt, így Aly azt is tudta, hogy az ő felelőssége meghozni a döntést. Pontosa tudta, hogy az is fájdalmas lesz nekik, ha együtt maradnak, és az is, ha szakítanak. Amikor már azt érezte, hogy elment a falig és nem tud már többet adni, tűrni, várni, meghozta a döntést és szakított a férfivel. Bármennyire is fájdalmas volt, büszke volt magára, hogy végre sikerült önmagát választania.
Különválásuk után Aly sokszor megkapta a családjától és barátaitól, hogy “Neked senki sem jó. Soha nem lesz párod. Túl szigorú vagy. Túl szép, okos és sikeres vagy, félnek tőled a férfiak, elijeszted őket.” Ó, hányszor hallotta ezt…
Mégis mindig ott volt egy belső hang, ami ilyenkor azt súgta neki: “Nem érdekel! Akkor inkább egyedül maradok. Jobb egyedül, mint olyan férfival aki mellett nem tudom megélni önmagamat. Nem egy gyenge férfit szeretnék társnak, hanem egy erőset. Nem az összes férfit szeretném, hanem egyet. Nekem elég egy, aki fel tud nőni a feladathoz, aki férfias annyira, hogy elbírjon egy szép, okos, sikeres nővel. Ha túl sok vagyok a férfinek, hát keressen valaki mást aki kevesebb! Tudom, hogy a férfiak a gyenge, törött szárnyú, sérült lábú prédákat szeretik, mert azokat könnyebb megszerezniük, de én nem fogom megjátszani magam. Nem fogom eljátszani, hogy butácska vagyok, hogy egy gyenge férfi erősebbnek érezhesse magát mellettem.”
Aly sokat gondolt vissza őseire. Mennyire bátrak, erősek és szívósak voltak. Világháborúkat éltek túl. A semmiből is tudtak ételt tenni az asztalra. A férfiak és nők is erősek voltak, hiszen muszáj volt annak lenniük. Maga sem hitte el, hogy mennyit változtak az emberek egy évszázad alatt. Úgy érezte, már alig akad valaki, akiben benne van az a tűz, erő, bátorság ami az őseinkben volt. És ha pedig egy nő erős volt, a társadalomnak egyből a nővel volt baja. “Miért nem azoknak szólnak, akik gyengék lettek? Miért az erőseket akarják visszahúzni?” -Mindig ezt kérdezte magától.
Aly úgy vágyott egy igazi férfira, mint a sötétség a fényre. A földi dimenzióban a kettősség is mindig az egységre, a teljességre törekedett és Aly is ösztönösen érezte, hogy egy férfival együtt lehet igazán teljes az élete. Soha nem azért akart egy férfivel lenni, mert anyailag szüksége volt a támaszára, hiszen az anyagi stabilitást minden okos és értelmes nő meg tudja teremteni magának. Nem akart versenyezni a férfivel. Azért akart a férfivel lenni, hogy megélhesse a teljesség legmagasabb szintjét. A lelki társát kereste, akivel egyezik az értékrendjük. Egy olyan férfit akart, aki megérti őt, akinek nem kell folyamatosan tolmácsolnia a lelkét. Akinek nem kell megmagyaráznia, hogy mit és miért tesz úgy az életében. Nem akármilyen férfit vagy átlagos kapcsolatot akart. Akkor inkább volt egyedül, mint hogy olyan kapcsolatban legyen, ami nem elégítette ki minden vágyát. Egy magasabb szintű férfi-női szövetségre vágyott. Értékelte és üdvözölte, hogy a férfi és a nő különböznek. Gondolkodásmódjukban és fizikumukban is eltérnek, mások az erősségeik, és pont ez a jó benne, hiszen ezzel tudják kiegészíteni egymást. Olyan férfi-női kapcsolatra vágyott, ahol teljesen megbízhattak egymásban és két boldog és erős ember egy irányba nézve, együtt haladva, együtt teremthetett és közösen fejlődhettek egymás tükrében. Ha a nőnek kellett előre mennie, akkor a férfi követte és támogatta a nőt hátulról. Ha a férfi erejére és cselekvésére volt szükség, akkor pedig a férfi tette a dolgát és a nő segítette és kísérte őt. Volt egy kristálytiszta elképzelése a tökéletes férfi-női kapcsolatról és addig nem nyugodott, amíg ezt meg nem találta. A tökéletes számára azt jelentette, hogy nem tökéletes. Nem azt várta, hogy ne legyen vita, sérülés, probléma, nehézség vagy fájdalom. Sosem félt ezektől, hiszen pontosan tudta, hogy ahol boldogság van, ott fájdalom is van. Rengeteg boldog pillanatot akart az életében, és készen állt ehhez ugyanennyi fájdalmas pillanatot is begyűjteni. Nem azt várta, hogy a férfi tegye őt boldoggá. Tudta, hogy a boldogságáért csak ő maga felelős. Számára a tökéletes kapcsolat azt jelentette, hogy két magabiztos ember szereti önmagát, egymást és rajonganak az életért. Hogy legszívesebben egymással töltenék minden idejüket és a legjobbat hozzák ki egymásból. Felelősséget vállalnak leginkább önmagukért és persze egymásért is. Számíthatnak egymásra és bármit hajlandóak megtenni, hogy megvédjék a szövetségüket.
Azt már rég megtanulta, hogy soha nem adhatja fel önmagát egy másik emberért. Nem hazudhat önmagának. Soha semmilyen körülmények között nem választhat valaki mást a saját lelke hívása helyett. Ha nem fogadta el lelke hívását, akkor annak úgyis csak ő itta meg a levét később. Tudta, hogy ha bármit elveszít azzal, hogy őszinte, akkor az nem is veszteség, sokkal inkább a dolgok kiegyenesítése és rendbe rakása. Oly sok embert cipelt már a hátán, hogy tudta, többé nem teheti ezt, mert abba ő fog belebetegedni. Betegítette már meg így magát és egy életre megtanulta a leckét.
Aly szótlanul állt a folyó partján és nagyokat lélegzett ahogy végigpörögtek benne ezek a gondolatok. Gyakran kellett emlékeztetnie magát arra, hogy soha ne alkudjon meg, ne adjon lejjebb a vágyaiból. Tudta, hogy álmait és vágyait nem véletlenül kapta Istentől. Az ő álmai és vágyai nem véletlenül voltak pont az övéi. Tudta, hogy senki sem fogja helyette megvalósítani őket, neki kellett megvédenie őket és megküzdenie értük.
Carlos közelebb lépett Alyhez és fülébe súgta:
-Nagyon hiányzol. Minden nap gondolok rád.
-Kérlek ne, Carlos. Te is tudod, hogy ez sosem működött nekünk.
-Megváltoztam!
-Carlos, ne áltasd magad, te sosem változol. Sosem fogsz megváltozni.
-Akkor is vágyom rád és tudom, hogy te is vágysz rám.
Aly érezte derekán a férfi hatalmas kezeit. Olyan ponton talált a hátán, amit más férfi még sosem fogott. “Nagyon tudnak valamit ezek a brazilok, egyszerűen a vérükben van a csábítás.” -Gondolta magában, ahogy azt érezte, hogy kezd elgyengülni. Odafordult a Temze felé és a folyót nézve merengett. Azon gondolkodott, hogy mi tévő legyen.
Bevillant neki, ahogy legelőször összenéztek Carlossal a Baker Street-i edzőteremben. Sosem felejti el azokat a gyönyörű zöld szemeket, azt a sármos tekintetet. Carlos nem akarta a véletlenre bízni ismerkedésüket. Ahogy Aly végzett a futásával és leszállt a futógépről, a férfi azonnal odalépett hozzá és ott egyből elhívta őt randizni. Aly kedvenc mexikói The Chipotle étteremben vacsoráztak és onnantól elválaszthatatlanok lettek.
Aly visszafordult Carlos felé, hogy mégegyszer belenézhessen a smaragdzöld szemeibe. Még most is ugyanolyan sármos és vonzó volt, mint tíz évvel korábban.
-Emlékszel arra az estére, Aly?
-Mire? -Aly pontosan tudta, hogy Carlos mire gondol, de úgy csinált, mintha nem emlékezne.
-Tudod! Ne csináld! Portugáliában…
Aly emlékezett. Sosem felejtette. Sőt, olyan frissen éltek benne az emlékek, mintha tegnap lett volna. Egy nemzetközi rendezvényen voltak. Carlost körberajongták a nők, ő mégis egész nap Alyt figyelte a bálteremben. Az esti gálavacsora után felmentek a tetőtéri medencés bárhoz és órákon át beszélgettek. Amikor mindenki eltűnt, Carlos meztelenre vetkőzött és beugrott a vízbe. Onnan kiabált Alynek, hogy:
-Gyere már, nagyon jó a víz!
Aly nevetett, hezitált, de végül követte. Carlos végignézte, ahogy Aly meztelenre vetkőzik és besétál a medencébe. A legszebb nő volt, akit valaha látott, és ő maga sem hitte el, hogy bevállalta és így levetkőzött előtte. Döglesztő meleg volt még éjjel tizenegykor is. Aly nagyon élvezte a medence kellemesen meleg vizét. Hátradőlt benne, felnézett a csillagos égboltra és szokásához híven elérzékenyült.
-Hú, de gyönyörű!
-Látod a Nagy Medvét?
-Persze, azt mindig felismerem.
-Ott van a közelében az Orion. Azt is felismered?
-Mutasd, merre!
-Itt az ujjam hegyénél. Gyere, bújj ide, innen látod jól.
Carlos maga elé húzta Alyt, átölelte vizes testét és az ujjával az Orion felé mutatott.
-Orion egy óriási vadász volt, aki Atlasz hét leányát addig üldözte szerelmével, amíg azok csillagokká nem változtak: ők lettek a Plejádok hét csillaga. Később Artemisz, a vadászat szűz istennője iránt lobbant szerelemre, aki azonban íjával lelőtte.
-Honnan tudsz te ennyit a csillagokról?
-Gyerekkoromban semmink sem volt. Apám elhagyta a családot, anyám egyedül nevelt minket 4 testvéremmel. Nem volt külön szobám és esténként azzal foglaltam el magam, hogy a csillagokat néztem. Minden érdekelt és sokat olvastam róluk.
Aly is imádta a csillagokat nézni, és élvezettel hallgatta Carlos meséit a csillagképekről. Ott álltak egymás karjaiban meztelenül a medencében és olyan természetesnek érezték. Carlos megfordította a nőt, megfogta arcát és megcsókolta. Forró dús ajkai olyan édesek voltak. Lecsúsztatta kezeit a nő derekára, belemarkolt, felemelte és kiültette a medence szélére.
-Mit csinálsz? Sikította Aly ijedten.
-Nyugi, minden rendben lesz. -Mondta határozottan Carlos és elkezdte csókolgatni Aly lábait. Lassan haladt fel combjai felé és az egész testét körbecsókolta.
-Jézusom, ez olyan jó! -Mondta ki hangosan Aly és hanyatt feküdt a medence partján.
Lábai terpeszben lógtak bele a vízbe. Carlos nyelvével kényeztette Alyt, aki közben a csillagos égboltot fürkészte. A férfi előbb találta meg Aly vénuszdombját, mint Aly a Vénusz bolygót az égen. Becsukta szemét és sóhajtott egyet, annyira élvezte, ahogy a férfi a nyelvévek kényeztette őt. Carlos brazil létére vérprofi volt és olyan gyorsan juttatta el Alyt a csillagokhoz, hogy Alynek levegőt venni sem volt ideje közben. Aznap éjjel, Aly gyönyörben úszó teste vált a legfényesebb csillaggá az égen.
-Mostmár emlékszem. Csodálatos este volt.
-Ugye? Sosem felejtem el. -Mosolygott Carlos
-Olyan fiatalok voltunk. -Merengett el Aly
-Most is azok vagyunk! Nagyon jól táncolsz.
-Köszi, bár nem olyan jól, mint te.
-Dehogynem, mindig is jól ment, és sokat fejlődtél az elmúlt tíz évben.
-Volt időm gyakorolni. -Kacsintott Aly.
-Gyere, haza viszlek.
-Nem lehet! Carlos, ne csináljuk ezt! Eleget szenvedtünk már egymással!
-Aly, én egy percet sem szenvedtem veled soha. Az élet túl rövid, ne ellenkezz, tudom, hogy te is akarod!
Aly nem tudott mit válaszolni. Tényleg akarta. Pontosan tudta, hogy élete egyik legjobb szexe vár rá. Egy brazil tényleg szerelmes a nőbe amikor szeretkezik vele. Oly sok érzelemmel tudta szeretni Alyt, annyira szentimentális és romantikus volt vele az ágyban. Végül beadta a derekát, de pontosan tudta, hogy ez csak egy néhány órás szerelem lesz.
Carlos kézen fogta Alyt és taxit fogott neki. Aly küldött egy gyors sms-t a csajoknak, hogy lelépett, ne várják a szállodában aznap este. Carlos már a taxiban nekiesett a nőnek, és alig bírta ki, hogy felérjenek a lakásába a Soho-ban. “Hát persze, hogy Sohoban lakik, a buli negyedben. Tényleg nem változik ez a férfi…” -Gondolta Aly.
Ahogy felértek a lakásba, Carlos megnyitott egy pohár brazil bort és megkínálta Alyt. Elfogadta, hiszen ez volt a kedvenc bora. A férfi pontosan tudta, mivel kell kínálnia a nőt. Készített gyorsan egy gyümölcstálat és leültek a kanapéra. Ananásszal kínálgatta Alyt és közben ő is bekapott egyet.
-Hogy vagy Aly? Mi történt veled az elmúlt tíz évben?
-Hú, hol is kezdjem?! -Sóhajtott Aly.
-Bárhol, minden érdekel. Férjhez mentél már?
-Igen, és közben el is váltam. És Te?
-Én egyedül vagyok. Miért váltál el?
-Nem működött.
-Neked sosem tudott senki sem megfelelni. Meglepődtem volna, ha találsz valakit.
-Ez nem igaz!
-Én legalábbis nem tudtam megfelelni neked, pedig azt mondtad, hogy szerettél.
-Szerettelek is, de rengeteget bántottál.
-Igen, tudom, és nagyon sajnálom. Szeretném jóvá tenni.
-Nem haragszom, megbocsátottam, felejtsük el.
Carlos odahajolt hozzá, kivette a kezéből a poharát és letette az asztalra.
-Szeretném jóvá tenni, Aly. Legalább ma este engedd meg. Nem tudlak elfelejteni. Sosem tudtalak. Eu quero fazer amor. -Súgta fülébe és megcsókolta.
Aly viszonozta a csókot, de pontosan tudta, hogy a búcsú csókjuk lesz ez. Készen állt, hogy egy gyengéd szerelmes estével végleg elbúcsúzzon tőle. Carlos óvatosan levetkőztette a nőt. Úgy bánt vele, mint egy hímes tojással. Szeretgette, kényeztette és nagyon vigyázott rá. Aly testének és lelkének minden porcikája vágyott erre finom szerelemre. A férfi és a nő legőszintébb tánca volt ez. Aly ilyenkor tudta leginkább megélni női minőségét, annyira vágyott már erre a szakrális energiára.
Carlos igazi latin lover volt, karjaiban vitte be a nőt a hálószobába. Egy izgalmas új kaland volt ez Aly számára, mégis teljesen biztonságban érezte magát közben. Carlos hasra fordította Alyt és csókolgatni kezdte fenekét. “Vajon merre tart és mire készül?” Aggódva nézett hátra, de a férfi gyengéden leszorította a fejét és megcsókolta. Nyugi, nem bántalak. Aly tudta, hogy megbízhatott a férfiben és úgy döntött, hogy hagyni fogja, bármit is akar tenni vele a férfi. Carlos megemelte Aly fenekét és megszagolta a bőrét. Régen is imádta érezni Aly illatát és kíváncsi volt, hogy még mindig olyan jó-e, mint ahogy az emlékeiben őrizte. Hihetetlenül felizgatta a nő illata és alig várta, hogy megkóstolhassa édes nektárját. Aly egész teste izzott és alig várta, hogy egyesüljenek. Carlos húzta az időt. Mindig húzta az időt. Imádott játszani a prédájával és minden pillanatát ki akarta élvezni. Aly felnyomta a fenekét, jelezve, hogy nem bírja már tovább. A férfi értette a jeleket, így hátrahúzta és gyengéden összekulcsolta Aly kezeit, hajánál fogva felemelte a fejét és megcsókolta a nyakát. Mindkettőjüket elöntötték az emlékek. Oly sok szenvedélyes együttlétük volt, sokszor a legkülönlegesebb helyszíneken. És most tíz évvel később újra egymáséi lehettek. Carlos hozzányomta ölét Aly fenekéhez, mélyre hatolt a testében és fáradhatatlanul, órákon át szeretkeztek. Alynek nyolc orgazmusa volt aznap éjjel.
-Ezt kár lett volna kihagyni! - Mosolygott Aly és kimerülve dőlt bele az ágyba.
Carlos nevetett egyet és azt válaszolta:
-Én mondtam neked! Jó éjt, aludj jól!
-Te is!
Büszke mosollyal takarta be Alyt és végignézte, ahogy elaludt a nő.
Aly soha többet nem látta Carlost. Akármennyire is jól érezte magát aznap este, nem akart újra belebonyolódni. Tudta, hogy teljesen értelmetlen. Nem sajnálta, hogy megtörtént, de tanult korábbi hibáiból és nem akarta újra elkövetni azokat. Pontosan tudta, hogy Carlossal addig a pillanatig tartott közös utuk ebben a földi életükben.
Több ilyen ember is volt már Aly életében: barátok, szeretők, kollégák… Bejöttek életébe, összebarátkoztak, egy picit egymásba szerettek majd leváltak egymásról és soha többet nem találkoztak vagy hallottak egymásról. És ez így teljesen jó volt. Aly nem ragaszkodott semmihez és senkihez. Egyedül született és tudta, hogy egyedül is fog meghalni, és hogy senkit és semmit nem visz magával a mennybéli útjára.
A maradék három napban rengeteg programjuk volt a lányokkal. Bejárták a bevásárló központokat, jobbnál jobb egzotikus éttermekben ettek és minden régi barátjukat felkeresték. Jókat buliztak és rengeteget nevettek.
Aly a londoni kalandja után feltöltődve, de közben mégis vegyes érzésekkel szállt fel a New York-i gépére.
Egész úton nem tudott aludni, mert folyamatosan járt az agya. “Vajon az utamon vagyok? Miért megyek vissza New Yorkba? Ki is vagyok én? Mit keresek? Mire vágyok? Mit szeretnék teremteni a világban? Milyen minőségemet szeretném megélni a legjobban? Mi esne a jól a lelkemnek?”
Alig győzte leírni ezeket a kérdéseket a naplójába.
Elmerengett a férfiakról, a szerelemről. Egész életében sok udvarlója volt, mégsem találta meg azt, akire igazán vágyott. Vagy lehetséges, hogy már megtalálta, csak ellökte magától?
Eszébe jutott Adam és szívszorító búcsújuk. Oly régen volt ez már, de még mindig gyakran eszébe jutott. Aly örökre a szívébe zárta Adamet. Szeretettel gondolt vissza arra a pár napra amit Maineben töltöttek. Sajnálta, hogy úgy alakult Adammel, de egyszerűen akkor nem tudott máshogy dönteni.
Amikor megismerkedtek Adammel, Aly még férjnél volt. Búcsújukkor elmondta Adamnek, aki csalódottan köszönt el Alytől. Azt gondolta, hogy Aly biztosan visszamegy majd a férjéhez és soha többet nem fogják látni egymást. Adam még a reptérre is kikísérte Alyt. Megölelte és így búcsúzott tőle:
-Szeretlek! Remélem egyszer visszatalálsz hozzám!
Aly végigsírta azt a repülőutat. Pontosan tudta, hogy így már soha nem fog működni a házassága. Férjével mindketten boldogtalanok voltak és csak idő kérdése volt válásuk. Oly rég óta küzdöttek és tudták már, hogy nem tudják megmenteni. Egyikük sem volt önmaga a kapcsolatukban. Aly néhány hónappal később el is vált a férjétől.
Már évek teltek el azóta, hogy elvált, de még mindig nem merte felkeresni Adamet. Sajnálta és szégyellte a történteket. Hosszú időn keresztül küzdött, hogy feldolgozza a bűntudatát és megbocsásson magának. És különben is, addig semmiképp sem szerette volna felkeresni és felzaklatni Adamet, amíg nem volt biztos magában és az érzéseiben. Adam utolsó mondata gyakran csengett vissza fülében: “Szeretlek! Remélem egyszer visszatalálsz hozzám!”. Vágyakozva gondolt Adamre, de még nem állt készen rá, hogy újra felkeresse.
Aly élvezte a modern, szingli, nagyvárosi életét a New Yorki forgatagban, mégis vágyott az egyszerű, természetközeli, nyugodt életre is. Gyakran érezte ezt a kettősséget. Mindent és mindenkit akart egyszerre.
Élvezte önállóságát is, de nem volt feminista. Nem taszította a férfiakat, sőt imádta őket. Vágyott a férfira. Független nőként akart egy független férfivel együtt élni egy szövetségben. Olyan életet képzelt el magának, ahol nem azért van a férfivel, mert anyagilag vagy érzelmileg függ tőle, hanem olyat, amiben két független, boldog, kiegyensúlyozott ember együtt teremtenek egy még boldogabb közöset. Akivel közösen tapasztalhat, tanulhat, fejlődhet. Akivel együtt olyan szellemi, lelki és testi magasságokba juthat el, ahova egyedül nem tudna. Minden vágya az volt, hogy megismerhesse önmagát, a társát és együtt ismerjék meg a földi lét minden dimenzióját.
Eszébe jutott David, akiről már oly rég óta fantáziált. “Vajon mi lehet vele? Biztos rettentően haragszik amiért nem vettem fel neki a telefont.” -Gondolta Aly.
Mindkettőjük személyisége máshogy vonzotta Alyt. David sikere, gondolkodásmódja inspirálta is izgatta Alyt. Adam érettsége és lelki békéje pedig megnyugtatta és védelmet nyújtott neki.
“Miért kell ennek ilyen bonyolultnak lennie? Mi a baj velem? Vajon mások is voltak már ilyen helyzetben? Ébredhet bennem vágy több férfi iránt is? Szerethetek egyszerre több férfit is? Hogyan tovább?” Tette fel félelmetes kérdéseit önmagának…
Aly tudta, hogy neki kell végre eldöntenie, hogy mit is szeretne. Annyiszor megtapasztalta már, hogy csak meg kell hozni a döntést és utána minden könnyebben megy. Őstehetség volt a manifesztációban. Bármit meg tudott teremteni magának. Azt is pontosan tudta, hogy az életben soha nem azt kapta, amit szeretett volna, hanem azt, amire koncentrált, és azt ami éppen ő maga volt. Tudta, hogy neki kell először azzá válnia, amit szeretne manifesztálni az életében. Ha a hiányra koncentrált, még több hiányt teremtett. Ha viszont a bőségre koncentrált és azt érezte már megvan az amit szeretne, akkor még több bőség áramlott felé.
Imádta a teremtés folyamatát: ahogy elkezdett motoszkálni benne egy gondolat, egy érzés, egy vérpezsdítő melegség. Először mindig csak játszadozott a gondolattal, sokszor éjszakákon át álmodozott, tervezgetett és addig húzta a döntést amíg csak tudta, mert tisztában volt vele, hogy ha eljön az a pillanat, hogy megszületik benne a döntés, akkor az onnantól megvalósultnak is tekinthető. Egyszerűen ha eldöntött valamit, akkor addig nem nyugodott meg, amíg el nem érte célját. Amint fejben megvolt, akkor csak idő kérdése volt, hogy a fizikai síkon is megnyilvánuljon. Amint meghozott egy döntést, mindig olyan érzése volt, mintha az univerzum elállt volna az útjából és mindenben segítette, hogy valóra válthassa álmát. Alynek kellett a félelemmel együtt is cselekednie, végigcsinálnia és megküzdenie, de mindig kapott hozzá égi segítséget. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak az úton bukkanók, akadályok, problémák, nehézségek sőt… Aly pontosan tudta, hogy az élet mindig tesztelni fogja, hogy mennyire is akarja igazán azt, amit célul tűzött ki. Ha bármi nehézség jött elé, mindig azt kérdezte magától: “How bad do you want it?” Ezzel a kérdéssel mindig tudta motiválni saját magát, és rávágta magának, hogy “Bad enough.” Aly azt is tudta, hogy gyakran nem azt kapta, amit szeretett volna, hanem azt, amire éppen szüksége volt, és minden léckéért hálás volt. A célját sosem vesztette szem elől és sosem változtatta meg. A cél fix volt számára, de az oda vezető út rugalmas. Minél többet tett az álmaiért, annál több szerencse is szegődött mellé. Egy biztos volt, hogy addig ment az úton, amíg el nem ért oda ahova szeretett volna… hol magas sarkúban, hol futócipőben, hol mezítláb. Aly számára a teremtés gyengéden, lágyan, könnyedén és szeretettel ment.
Hatalmas önbizalma volt. De nem azért, mert tökéletes volt, vagy mindent jól csinált az életében, hanem azért, mert sosem hagyta magát cserben. Mindig végigcsinálta azt, amit eltervezett. Hajlandó volt többet tenni, mint amit bárki más elvárt volna tőle. Soha nem alkudozott a siker árán. Pontosan tudta, hogy a siker mindig többet fog kérni tőle, mint amit ő azt előre elképzelhetett volna. Az út mindig hosszabb, nehezebb és többe kerül, mint gondoljuk, de ő így is vállalta. Így is élvezte, sőt talán így élvezte a legjobban, a sok nehézséggel együtt. Ha igazán akart valamit, mindig megtalálta az odavezető utat. Ha nem volt odavezető út, hát csinált magának utat.
Most egy fontos döntést kellett meghoznia magában. De a szerelem más volt, mint az élet többi területe. Ez két emberről szólt, ebben a sztoriban nem egyedül volt. Itt nem minden csak rajta múlt. Itt nem tudott mindent kontrollálni. Ez volt Aly gyenge pontja: elengedni a kontrollt és átadni az irányítást. Itt teljesen más minőségben kellett működnie. Itt át kellett adnia magát egy természetfeletti szakrális erőnek, és ez nem mindig sikerült neki. Itt rá kellett bíznia magát egy másik emberre, a jó Istenre, az univerzumra. Ezért is érezte, hogy életének legjobb tanítói a párkapcsolatai voltak. Sok mindent kellett még megtanulnia…
Azt is tudta, hogy a szerelmet és ilyen döntéseket nem lehet sürgetni. Így ott az Atlanti-óceán felett tízezer méter magasan ő úgy döntött időt ad magának és életében először kipróbálja, hogy milyen ha rábízza magát univerzumra. Rettentően félt, de tudta, hogy úgysincs más választása…
Hulla fáradtan esett be a lakásába és egy gyors zuhany után perceken belül elaludt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése